fbpx

CÉLOK – Kitűzöm! Vagy teljesítem?

CÉLOK - Kitűzöm! Vagy Teljesítem?

Elhatározom. Megcsinálom. Most tényleg megcsinálom. Bebizonyítom a világnak, hogy képes vagyok rá. Meg magamnak is. Tulajdonképpen nem is számít kinek. „Csakazértis”. Ez most pont egy hétfő. Ez egy jel… De még csak vasárnap este van. Nem baj. Az egy másik jel. Célokat kell kitűzni. Az fontos. A múltkor is ezt olvastam, meg a közösségi oldalon is mindig ezt szajkózzák azok a szép képek az idézetekkel. De hol vagyok ebben én? Mi a célja a célkitűzésemnek? Ez most rólam szól? Vagy a világ nyomásáról. Nem tudom. De már nem is érdekel. Inkább eszem egy süteményt, és bekuckózom. Már úgyis négy óra van. Hétkor zár az edzőterem. Felesleges lemennem, mire odaérek bezár. Miről is szól ez az egész akkor valójában? Céltalan célkitűzések sora hatja át az életünket. A gondolatainkba égett impozáns hívószavak célokká formálódnak: „Lefogyok 5 kilót egy hét alatt.”, „Nyárra kockás hasam lesz”, „3 hónap alatt L-es méretből XS leszek.”

Ez az ÉN célkitűzésem, ezt ÉN el akarom érni. Pedig azt a bizonyos titkot itt kell keresni. Hiába minden külső nyomás, ameddig belül nem születik meg az elhatározás, a gondolat, a szívből jövő akarat, addig a célkitűzések maradnak tervek. Befejezetlen, újrakezdett, átalakított, félbe hagyott, elhagyott, teljesítés nélkül, parlagon heverő tervek. Terveztünk, mert terveztették velünk, de aztán mi marad? A kudarc, a sikertelenség érzése. Már megint feladtam, már megint nem sikerült, már megint csalódtam. Magamban, az elvárásaimban, pontosabban a világ felém támasztott elvárásaiban. De most más lesz. Ebben már aligha hiszünk. Egy újabb csodatipp, egy újabb, -már eleve valótlannak vélt- reménysugár. Pedig tényleg lehet más. Csak mindenki más helyett helyezd magad a középpontba. Mi a célod? Mit szeretnél Te elérni? Reális célok. Kisebb lépésekben haladva.

Csináljuk, mert tudjuk belül, hogy ezt kell csinálni. Minden olyan esemény, dátum, nap és napszak, mely alkalmas az újrakezdésre ezt sugallja. Ezért a nap végén értéktelenné válik, elveszíti a jelentőségét, mert nincs mögötte a valós akarat, nincs mögötte az én.

Gondold végig mi az, ami legjobban gátolja a kiteljesedésed, mi az, aminek a valóra váltása az önbizalmadra is pozitív hatással lenne. Mindannyian tudjuk mi az. Csak sokszor félünk magunknak beismerni, és inkább elveszünk a külső zajok nyomásában.

 

 

Bátorság, Kitartás, Akaraterő, Önismeret. Csak, hogy néhányat említsek a pozitív mellékhatások közül., amit egy gondosan megfogalmazott saját célkitűzés adhat neked.

Az első és legfontosabb, hogy ezt kizárd. Ezzel megtanulod a fókuszt. Csak és kizárólag a saját magad által kitűzött célra gondolj. Nem számít, hogy a barátnőd, az ismerősöd, a híresség a TV-ből más célokért küzd. Ő máshonnan indult, más ütemben, más belső nehézségeket megvívva harcol a kitűzött cél elérése érdekében. Mert ez egy küzdelem. A szó legnemesebb értelmében. Mélységek, magasságok, előre- és visszalépések. A különbség azonban a pusztán csak kitűzött és valóban teljesített cél között az, hogy utóbbi esetében -ha olykor kis lépésekkel, megtorpanásokkal is, de-mindig haladunk a cél felé. A saját magunk által, saját magunknak kitűzött cél felé. És ezért lesz ez igazán értékes, mert már a célkitűzés önmagában felelősséget hordoz. A felelősséget saját magaddal szemben. Saját magadért. Ha pedig egy felelősségteljes kihívást teljesítünk, akkor az tiszta haszon. Egyrészt már önmagában a tény, miszerint kitűzöl egy reális, saját célt: bátorságra vall. A teljesítésig vezető út hullámzó, akadályokkal megtűzdelt, kitartás nélkül nem jutsz eredményre. Felismered a valóban értékes emberi kapcsolatokat körülötted, hiszen látni fogod, hogy kik azok, akik támogatnak a célod felé vezető úton.

Ami rólad szól, ami az egészségedről szól, ami a testünkről szól. Mert egy reggelbe kódolt aktív cselekvés, a cselekvés, amit magadért teszel egész napra ösztönzően hat.

A cukormentes hab a diétás tortán pedig sokkal édesebb, mint amit vártál tőle. Ez pedig nem más, mint az eredmény. A tény, hogy teljesítetted az általad kitűzött célt. Minden további bók, pozitív hozadék eltörpül majd amellett, hogy ezt magadért, magadnak, egyedül te, saját magad érted el. Ha átgondoljuk a fentieket logikusnak tűnik. A megvalósítás azonban sokszor mégis nehéz. Elkezdeni nehéz. De ha rögzíted a belső vágyad, ha tudatosítod, hogy ez a saját döntésed, ezt te akarod, akkor a külső nyomás helyett megjelenik a belső motiváció, ami bizonyítottan csodákra képes. Adj neki teret, és már nincs is kérdés: Kitűzöm! ÉS TELJESÍTEM!