fbpx

A StarDiets csapata, egy olyan közösséget álmodott meg, amiben te, a barátnőd, a párod, a kollegád, anyukád és legnagyobb sajnálatodra a volt pasid mostani (barát)nője is megtalálja a személyre szabott módszerét. Többet ígérünk, mint egy önmagában is hatékony kapszulát. Lelki muníciót adunk a mindennapokra, étrendet az eligazodáshoz, sikeres étrendkiegészítőket, mozgásformákat a monoton önsanyargatás helyett, számos egyszerű praktikát és hiteles szakértőt. Számtalan sikertelen kísérleten vagyunk túl, de ma már tudjuk, hogy korábban hol rontottuk el és mit csináltunk másképp, amikor a helyes útra léptünk. Hisszük, ha nekünk sikerült, akkor neked is sikerülhet! Mi itt leszünk minden nap.

A StarDiets csapata készen áll. És te?

Ismerjétek meg csapatunk tagjait!

CSILLA

Megyeri Csilla, egy nyers megfogalmazással került be köztudatba. De médiabotránnyal járó negatív megítélését gyorsan megfordította és a TV2 Ázsia expressz műsorában már egy egész ország előtt bizonyította, hogy mennyire talpraesett és céltudatos nő. Azóta pedig állandó szereplője az országos csatornák showműsorainak a népszerű influencer. Igaz, hogy Csilla gyönyörű és az alakja is kifogástalan, ezért azonban még neki is tennie kellett. „Az elmúlt évben a Colanuts kapszula volt a legnagyobb segítségem abban, hogy megszabaduljak felesleges kilóimtól. Sőt, amikor elértem a kitűzött célomat, annak megtartásában is központi szerepet játszott. Nem titok, hogy szeretek enni és sokszor én sem tudok ellenállni egy-egy finom étel csábításának. Azt vallom, hogy nem tesz jót a nők és a férfiak lelkének sem, ha minden ilyen típusú örömtől megfosztják magukat. Ahhoz viszont, hogy ezek a csábítások is beleférjenek néhanapján és a „top forma” is megmaradjon, nekem is oda kell figyelnem. Eltökéltem, hogy a fogyás mellett a testem megformálására is nagyobb hangsúlyt fordítok és remélem, hogy tapasztalataimmal másoknak is segíthetek. Sőt 2020-ban egy személyes vonatkozású meglepetéssel is készülök ezzel kapcsolatban.”

KATINKA

Cseke Katinka számára foglalkozásából eredően kiemelt fontosságú, hogy jól érezze magát a bőrében. Az idei év a megújulás éve volt a színésznő számára. 11 év után otthagyta a Jóban Rosszban sorozatát és látványos fogyásának köszönhetően, külsőleg is teljesen átalakult. „Több mint 30 kilótól sikerült megszabadulnom az elmúlt 1 év alatt. Hihetetlen, de két mérettel kisebb ruhákat hordok. Soha nem gondoltam, hogy én még valaha az életben rábólintok arra, hogy fürdőruhában álljak kamera elé. Na, de ez most nem is olyan régen megtörtént! Nem tudok elég hálás lenni Singh Vikinek, ő volt az, aki megmutatta nekem az Indiat nevű gyógynövény kapszulát. Ennek a készítménynek köszönhetően, megszűntek a falásirohamok és a késő esti nassolásról is teljesen leszoktam! A hab a tortán pedig az, hogy az ismertségem által másoknak is segíteni tudtam és remélem, még fogok is.”

ERIKA

Vámos Erika már egész kislányként is pontosan tudta, hogy műsorvezetőként szeretne érvényesülni. Ezt az álmát sikerült megvalósítania és ma már 15 éve láthatjuk hétről hétre a TV képernyőn. Az ország első egészségmegőrző magazinjának műsorvezetője 2 évtizede elkötelezte magát az egészséges életmód népszerűsítése az új és innovatív módszerek megismertetése, alkalmazása mellett.

„Az elmúlt években munkámnak köszönhetően lehetőségem nyílt arra, hogy testközelből tapasztalhassam meg a legújabb technológiák, diétás trendek és mozgásformák előnyeit és hátrányait. Több mint 4500 leforgatott riporttal a hátam mögött, mondhatni szakértője lettem ezeknek a témáknak. Fűt egyfajta küldetéstudat, hogy egy mindenki számára elérhető program keretein belül eljuttathassam az általam megszerzett tudást az emberekhez. Mindenkihez annyit, amennyire belőlem szüksége van. Ezért is örülök, hogy csatlakoztam a StarDiets csapatához, ahol nemcsak egy hatékony kapszulát vagy diétát nyújtunk, hanem egy komplex életmód alternatívát, ami nem légből kapott. Tudás és munka van mögötte, valamint tudományosan alátámasztott, és a segítségével bárki elérheti kitűzött céljait! Én sokat fogok tenni azért, hogy ez itt mindenkinek sikerüljön!

ANDRÁS

Lung András, szofisztikált esküvő, stúdió glamour és portré fotográfus. Hosszú utat tett meg azért, hogy elmondhassa magáról, hogy hivatásos fotós. Hiszen ebben az esetben a „hivatás” szónak kiemelt szerepe van, mert ez a szakma egy olyan elköteleződés, mely egy életre szól.
„Az emberábrázolás a legkedvesebb zsánerem, hiszen mindig is szerettem emberekkel dolgozni, megörökíteni azokat a pillanatokat, melyeket megismételni már nem tudunk.
Az esküvői szegmensen belül az érzelmileg árnyalt esküvői fotók készítésére specializálódtam, de a művészi megjelenésű glamour-, és boudoir fotósorozatok készítése is közel áll szívemhez.
Igazán büszke vagyok arra, hogy már számtalan alkalommal nyílt lehetőségem közismert emberekkel együtt dolgozni, így volt ez a StarDiets csapat esetében is. Örömmel tölt el, hogy celeb portréim rendszeresen jelennek meg a különböző Social Média felületeken, illetve az egyéb online-, és nyomtatott platformokon.
Olyan szemmel szeretek ránézni adott fotózáson egy modellre, amilyennel sok esetben önmagát nem is figyeli, nem is látta addig. Számomra a játékos nőiesség; a szexi és meglepő az, ami pikáns és izgalmas.”

HAJNI

Te is fontosnak érzed, hogy ÖNMAGAD tudj lenni a mindennapokban? Olykor ez egyszerűen csak nem könnyű, máskor pedig kifejezetten nehéz. Számtalan szerepben kell helytállnod a mindennapokban, és az sem ritka, hogy az egyik szerepből azonnal váltanod kell a másikba, mindezt egy napon belül többször is… Emellett az sem ritka, hogy háttérbe szorul az, ami Téged igazán érdekel, amiben valóban ki tudsz teljesedni? Az Önmegvalósítás Akadémiát pontosan ez, a kiteljesedés iránti vágy hívta életre. A kezdeményezés célja, hogy utat tudjak mutatni másoknak ahhoz, hogy (újra) önmagukra találhassanak, és hogy kiderüljön számukra, hogy mi is az, amiben igazán megélhetik a vágyaikat. Hogyan jutottam el idáig? Pályám kezdetén fel sem merült bennem, hogy egyszer majd ilyesmivel fogok foglalkozni. Eredeti végzettségem szerint általános ápoló és asszisztens vagyok. Ez jól tükrözi azt, amit valóban szeretek csinálni: ápolni másokat, törődni velük, segíteni rajtuk. Innen már csak egy lépés volt a lélek ápolása, amihez a lépcsőfok a saját magam fejlesztése volt. Hiszek abban, hogy lépést kell tartani a kor kihívásaival. Az Önmegvalósítás Akadémia nem titkolt célja az, hogy önmagaddal rendben legyél. Csak ezt követően történik meg az, hogy a tükörbe nézve azt az embert láthasd, aki mindig is szerettél volna lenni. Ehhez nyújtok számodra segítséget.

RÁHEL

Nyikos Ráhel dietetikus és életmódtanácsadó vagyok. Rohanó hétköznapjainkban hajlamosak vagyunk az étkezések során is a „könnyebb és gyorsabb” utat választani, ezért fontos, hogy tudatosan válasszuk meg az elfogyasztott nyersanyagokat, ételeket. Még akkor is, ha nehéz egy stresszes munkanapokon „ideálisan” étkezni. A hivatásomként választott dietetika, számomra több mint táplálkozástudomány. Szakterületemhez tartozik az egészségmegőrző, prevenciós étrendek összeállítása, csakúgy, mint a krónikus betegségek terápiás étrendjének személyre szabott megtervezése is. Az étrendi tanácsadás során arra törekszem, hogy hosszú távon, életvitelszerűen is folytatható tanácsokat adjak. Ezen felül főzési, bevásárlási tippeket is adok, melyek a gyakorlatban is hasznosíthatóak.

1000 Ft kedvezmény
Iratkozz fel hírlevelünkre! Vásárolj most 1000 Ft kedveménnyel!*

 



*A kedvezmény minimum 2000 Ft értékű vásárlásra vonatkozik és csak StarDiets termékekre érvényes. A kedvezmény az Immun4 és SD36 termékekre nem érvényes.


Made with Mailchimp